rozšírené vyhľadávanie
Obec Zlatná na Ostrove
obecZlatná na Ostrove

Nevezetességek

A falu 2 templomát ábrázoló emlékmű

A kultúrház melletti parkban látható, a falu 2 templomát ábrázoló emlékmű, amely a község első írásos emlékének 900. évfordulója alkalmából készült.

#

A Nagyéli-sziget

A Nagyéli-sziget (Veľkolélsky ostrov) Nagylél település közelében, a Dunamenti Ártéri Erdők Tájvédelmi Körzet (Chránená krajinná oblasť Dunajské luhy) egy része.

#

A református templom

1794-ben klasszicista stílusban épült. Ezt megelőzően sövénytemplomuk volt a református hívőknek.

#

A római katolikus templom

A római katolikus híveknek a 20. század elején még nem volt Aranyoson templomuk.

#

Első világháborús emlékmű

Az első világháborúban elesett 80 katonának a helyi temetőkertben 1928-ban állíttatott emlékművet a falu lakossága.

#

Emlékmű a holocaust 50. évfordulójára

A holocaust 50. évfordulójára falunk 61 mártírjának állít emléket az 1994-ben az izraelita temetőben elkészült emlékmű.

#

Emléktáblák

Emléktáblák

#

Fakereszt

Nagylél település 170 éves nagy fakeresztjét, amelyre az 1965-ös nagy árvíz után évtizedekig szétszedve vigyáztak, 2002-ben néhai Czímer Lajos kezdeményezésére állították vissza Nagylélnél, a Duna töltésének közelében, ahol az eredeti temetőt a 20. század 70-es éveiben szanálták.

#

Gőzmalom

A Katinka nevű gőzmalom, amely 1921-ben épült, magántulajdonban van.

#

I. szent kereszt

2011. augusztus 21-én, Szent István ünnepére,
aki templomunk védőszentje, Elek László esperes úr szentelte fel a helyi temetőkertben az I. szent keresztet.

#

Kastély

Nagylél szélén 1935-ben Révész István épített
egy modern kastélyt, melyben a szocializmus ideje alatt a mezőgazdasági termelést folytató Állami Birtok székelt.

#

Kopjafa

zintén a kultúrház melletti parkban található az 1999-es Hídverő Napok alkalmából felállított kopjafa, ahol az utóbbi években az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc hősei emlékének tiszteletére rendezik meg a koszorúzási ünnepséggel egybekötött megemlékezést.

#

Kopjafa

2008. október 10-én került sor a Kóczán Mór Napok keretén belül a helyi temetőkert déli részén Vízváry család emlékére készült kopjafa ünnepélyes felavatására.

#

Kúria

1769-ben Magyary-Kossa Mihály és István építtették fel régebbi alapokra, klasszicista stílusban a jelenlegi református templom közelében álló kúriát.

#

Második világháborús emlékmű

1975-ben került mellé újabb emlékmű a II. világháború harcterein elesettek emlékére.

#

Község

Kalendár

Po Ut St Št Pia So Ne
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Aktuálne počasie

dnes, szerda 7. 6. 2023
enyhe eső 20 °C 16 °C
csütörtök 8. 6. közepes eső 23/15 °C
péntek 9. 6. enyhe eső 24/16 °C
szombat 10. 6. enyhe eső 25/15 °C

Mobilná aplikácia

Sledujte informácie z nášho webu v mobilnej aplikácii - V OBRAZE.

Fotogaléria

Náhodný výber z galérie

nahoru